Újra

Dobozokban látod az életed. Minden emlék, kacat és néhány olyan tárgy is, amit használni lehet valamire. És mindez csak látszat, az élethez ténylegesen egyetlen dologra van szükséged: önmagadra. Magadra és a pillanatra, amiben vagy, mert tenni csak a jelenben tehetsz bármit is.

Közhelyek. Sugárban törnek elő belőlem, de nem mint fény… Mint alkoholos okádék. Értelmetlen, haszontalan, céltalan tudattalanság. A fény máshogy hajt ki. Először apró kis valószínűség-szálakban, majd a színek ölelésében összegabalyodva körbefonják a testet. Zavart képalkotások, a rothadó réteg alól felszínre buggyanó egység, ami összeköt, ami megalázva magába szippant. És várod a csattanót, a nagy poént, amikor az egész közönség műfogsorát csattogtatva-vicsorítva vihog a kalapnak is csinos parókája alól. És röhög a műsorvezető, röhögnek a biztonságiak, röhögsz te magad is. Csak már fogalmad sincs min. De a csattanó csak nem jön, az időt betonba öntik, a pillanat végtelen, az égbe vezető létrává nyúlik. Sem az elejét, sem a végét nem látod, jó ideje már, hogy elkezdted megmászni. Viszont minden újabb létrafokot átlépve új kereten nézhetsz a tértelen világra.

A dobozok kipakolva, áthoztál minden kacatot a múltadból, minden rendben, minden olyan lesz, mint régen, semmi sem változik. Az írás valóságos megcsalása az öncenzúra. Hagyni, hogy az igaz, őszintén teremtett mondatok, szavak, betűk és levegővételek vibrálását megfojtsd a a vélt erkölcsök mocsarában… Mintha csecsemőt ennél.

Négy negyed. Duruzsol a fülembe, masszírozza a szívem, lüktet minden sejtem. Ha mindent megértesz, kösd fel magad, nincs itt dolgod már. Inkább érezz, zárd be a füle… Amit leírtam, itt marad – és a kezem már a del gombon.

Halvány füstként csorog el belőlünk az élet, amit a lehelet is semmivé terel. Ez nem elmúlás, viszont feloldódás a világban. Hagyni, hogy átjárjon a levegő, amit milliárdok lehelnek a légkörbe, amit őseink is be- és kilélegeztek. Benne van a virágok illata, a víz édes-mocsaras párája, az autók hangja, madarak éneke, egy hárfás dala, minden, ami létezik és valaha létezett. Ősrobbanás, vagy Isten/isten módszeres, ám főpróba nélküli agymenése? Mit számít? Egy azon ősi anyag, vagy csettintés eredménye vagyunk. Egy rendszerben élünk, egy fajhoz tartozunk, egy bolygót használunk az úton. Ha ezt akár egy pillanatra is átérzed…

Megint túl sokat beszélek helyetted, nem hagylak gondolkozni…