Széllel szemben
augusztus 25, 2009
Dongóvá akarom álmodni magam. Szállni virágról virágra, évezredek ösztönei által vezérelve, intuíciómat dióhéját feltörni, és kiengedni lelkelm eldugott sarkaiból a Szellemet, Önmagam kezébe adva végre az életem. Te, aki bennem laksz, tedd, amit tenned kell, vesd le elnyűtt ego-köpenyem, minden maszkom, valóssá tett énképeim, tégy azzá, amivé születtem. Segíts végre magam mögött hagyni a múltból hozott terheket, és emelj a magasba, a felhők fölé, hogy a vattamezőket érintve lábaimmal. Száguldani, végtelen, gomolygó örvényalagutat szántani a hófehér, napfényben ragyogó párába.
Szabad akarok lenni végre, letudni a tartozásaimat emberi és anyagi oldalon, élni annak, amit szeretek: festeni, rajzolni, zenélni, beszélgetni, találkozni, elválni, emlékezni, álmodni.
Add, hogy erőt meríthessek belőled, járd át minden sejtem, nyúlj a hónom alá, és segíts továbbmennem. Tudom, érzem, már nem kell sok. Csak egy pár apró lépés… Néhány parányi mozdulat…
