Csend…
szeptember 10, 2010
Mert hogyan is viselhetnéd méltósággal egy olyan döntésed következményeit, amit restségből, önzésből és félelemből hoztál? Hogy nézhetsz szembe azzal a ténnyel, hogy egy olyan részednek engedted át az irányítást, melynek lényegében keresnivalója sincs benned? Hogy lelhetsz nyugalmat, ha a legsötétebb mágiával világra hozott vihar tombol a világodban, és minden erőd felhasználtad a démon megidézésére? A kontroll kicsúszni látszik a kezeid közül. Vagy már régen nincs is köztük…
Nincs helyed, mert minden menedéket lerombolsz, Shiva tombol benned és általad. És ez lehet egy nemes feladat: elpusztítani mindent, hogy tiszta lappal kezdjen az Élet egy új fejezetet. De ki akar Shiva pusztító ökle lenni?
Sebeket ejtettem. Mély, fájó, lüktető sebeket. Nem magamon, mégis én vérzek el. Látom, ahogy Önzéssé lettem, és romboltam. Látom, ahogy az utolsó csepp szeretetet is kiszipolyoztam, majd eldobtam azt, akit az égbe kellett volna emelnem. Látom, ahogy meggyőztem magam arról, hogy ez nem kell már, menthetetlen.
Pedig csak nem akartam. Nem akartam eléggé, nem szerettem eléggé, nem dolgoztam eléggé. Elfogytam. Meg sem tudtam mutatni azt, aki egykor voltam. Még egy villanásra sem gyúlt lángra bennem az a mérhetetlen tűz, amivel szeretni tudtam nem is olyan rég. Pedig szeretem. Pedig megérdemelte volna. Talán jobbat érdemel nálam, ezért kelt fel Shiva és zúzta porrá ezt a félkész szentélyt…
Létezik olyan út előttem, ami visszavezet egy új kezdethez, vagy csak a csend vár rám?
